Video kurzus, élő konzultációkal!
Tesztcsoportba jelentkezési határidő!
0
0
0
0
Days
0
0
Hrs
0
0
Min
0
0
Sec

A TESZT PROGRAM SZEPTEMBER 1-IG INGYENES!

A SÍRAZSÍR PROGRAM élő és online formában több mint 5 éve sikeresen működik, mégis miről szól ez a tesztprogram?

Megváltozott az életünk, az enyém is és a Tietek is. Először is jött a pandémia, mi túlsúlyosok kifejezetten veszélyeztetett közösség vagyunk, ezért az edzőtermünk az utóbbi két évben a nappalink lett. 2020 ban kezdődtek az online élő órák és rengeteg sikeresen lefogyott csoporttaggal tartom ma is a kapcsolatot, akik már saját utakon járnak. Tehát a program működik online is! Ez nem kérdés.

2021-ben az anyaság útjára lépve egyre kevesebbet tudok online élőben lenni amikor Ti is ráértek, azaz 6 után, így egy olyan új programot dolgoztam ki, ami “video kurzus” formában, azaz előre felvett órákat tartalmaz. Viszont tudva azt, (saját tapasztalatból is), hogy pár hét után a lelkesedés leáll, és hamarabb mész el fagyizni, mint hogy letornázz egy órát otthon. Ezért egy új módszerrel próbállak végigvinni benneteket, ami egy kicsit hibrid jellegű, tehát lesznek benne élő konzultációs lehetőségek.

A tesztprogram egy nagyon értékes tanfolyam, ha 1 hónapig maradsz benne akkor is rengeteg információval távozol. Az ingyenes verzióra jelentkezni július 5-éig lehet és szeptember 1-ig ingyenesen elérhető a teszt tagoknak. Szeptembertől 10000 Ft-os havidíj formájában lehet folytatni. Folytatási kötelezettséged nincs! Viszont aki aktívan részt vesz, további kedvezménnyel ajándékozom meg.

Amit én szeretnék cserébe kapni tőletek, az az aktivitás, az, hogy legyél jelen, kommentáld a napi videókat, nekem ér ennyit az őszinte visszajelzésed. Hisz ebből én is tanulok, hogy jobbnál jobb, használhatóbb, szerethetőbb, élhetőbb programot építsek a fogyni vágyóknak.

Nemed? *
Vállalod a 2 hónap tesztidőszak alatt, hogy beszámolsz a tapasztalataidról? *