VÁLTOZÁS!

Miért kellett választanom a Sugarbird és a Sírazsír közt? Miért döntöttem úgy, hogy főállású zsírsirató leszek?

Már harmadik éve szinte minden nap munka után tanítottam zsírsiratásra a csoportjaimat. Több mint 800 kg zsírt sirattunk el, és ez a szám hónapról hónapra nő:) Az egészet azért kezdtem el, mert szerettem volna megtanítani, hogy rendszeresen, megfelelő intenzitású mozgással, megfelelő étrenddel csodaszerek és csodadiéták nélkül is lehet egészségesnek lenni és nem utolsósorban fogyni. Amit én képviselek az egészség.

De az én energiáim is végesek és nem lehet évekig büntetlenül 2 munkahelyet csinálni. Hajnalban kelsz, este fél 10-re érsz haza… ez ment évekig.

Sokan UFÓnak néztek, hogy hogyan bírom ezt energiával? 200-on pörögni. De én azért éreztem ennek az energiának a fogytát. Éreztem, hogy fáradt vagyok, nem tudok pihenni, pedig mennyit papolok a pihenés fontosságáról, nem tudok már magamra figyelni. De csak csináltam, már tök jól megszoktam ezt a mókuskereket, egyikből kiszállsz, míg átérsz az edzőterembe átkapcsolod az agyad és pörög a másik kerék. Majd este hazaérsz és örülsz, hogy Marshall még egyáltalán megismer és beenged.

Hol jött el az a pont, amikor döntöttem?

Tavaly novemberben a Garda tónál voltunk futni egy félmaratont. A felkészülésem sem volt elég, nem minden futó edzést tudtam megcsinálni, a folyamatosan futó két csoporttal egyszerűen örültem, ha egyik óráról a másikra beértem. Futikáztam előtte heti 2x, de valljuk be, sem agyban sem fizikailag nem voltam felkészülve, de tudtam, hogy én úgyis meg tudom csinálni. Meglett, de elég nagy áron.

A szakasz első harmadán pánikrohamot kaptam. Felismertem. Tudtam, hogy a kimerülés hozta ki belőlem, próbáltam magam nyugtatni, hogy 140-150-es pulzussal tuti nem kell megfulladni, de 10 km-en keresztük a torkomban fojtó légszomjjal, néha sírógörccsel futottam, ha már azt annak lehet nevezni, miközben sípolva veszed a levegőt szinte sík terepen és bele-bele sétálsz, miközben a gyaloglók is leelőznek. Borzalmas volt. Mindemellett a telefonom is önállósította magát. Valahogy benyomódott a vészhívás gomb, és értesítette a 112-t, ami az olasz 112-t, akik folyamatosan hívogattak, és küldte a GPS koordinátákat 5 percenként a vészhívás listámra. Hát anyu nem örültJ Szerintem ennél nagyobb jel ne kelljen senkinek!

Jó, túléltem, ettünk is rá sok pizzát, ittunk is rá sok bort, de mire hazaértünk megfogalmazódott bennem valami.

Miért kezdtem el én egyáltalán sportolni, fogyni, egészségesen enni, erre tanítani másokat? Azért, hogy ne legyek idő előtt inzulinos cukorbeteg, hogy minél több minőségi évet tudja élni, sok-sok élménnyel egészségesen, megfelelő erőnléttel, állóképességgel. Na ez az, ami nem egészséges, pánikrohamot kapni egy laza félmaratonon. Minőségi életet élni élményekkel, de hát nincs is rá időm.

Tudtam, hogy itt a vége az energiáimnak és választanom kell, hogy leadok a Sírazsírból, vagy abbahagyom, vagy felmondok a munkahelyemen. Még egy hónapig húztam a döntés, mialatt elkapott valami influenza, borzalmas ekcéma jött ki az egész arcomon úgy, hogy én betegség miatt kevesebbet hiányoztam, mint futóverseny miatt 🙂 Majd decemberben sikerült megbeszélnem a vezetőséggel, hogy nem bírom tovább és választanom kellett. Nagyon nehéz volt, hisz a Sugarbirdhöz érzelmileg is kötődök, a vezetők a barátaim is, ezer éve ismerem őket, és nem akartam cserbenhagyásos gázolást előidézni így eddig tartott a kilépésem. Így is nagyon gyors volt és rugalmas, amit köszönök!

Már 2 hete „szabin vagyok”. Próbálom ezt így felfogni, hiszen most annyi időm lett, hogy azt se tudom mit kezdjek vele. Marshall nagyon örül. Én meg elkezdtem listába venni, hogy mikre mondtam rá azt, hogy …. „majd ha lesz időm”

Több „szemrehányást” kaptam, hogy nem posztolgatok, régen hogy szerették az oldalt. Na majd most figyeljetek! az a tervem, hogy azok számára is elérhetővé tegyem az információkat akik nem engedhetik meg maguknak a sírazsírt, vagy azért mert anyagilag megterhelő, vagy azért mert olyan messze laknak. 

Azok akik járnak hozzám tudják, hogy rengeteg dologra nyitom fel a szemüket, hogy sok téma van ami érint bennünket. Megpróbálok időt szakítani arra, hogy minél több informatív poszt kerüljön ki az oldalamra, hogy tudjatok inspirálódni, erőt meríteni és mindenki a maga útján de induljon el, ha még eddig nem tette.

Lesznek napi kaja menü ötletek, lesznek mozgástippek, fogok sok posztot írni a pulzuskontrollról, mert én ebben hiszek. Be fogok mutatni nektek pár Sírazsírost, hogy ismerjétek meg a történetüket. Ismerjetek magatokra és gyűjtsetek belőlük erőt, mert Ők mind szuperhősök.

Bár én még mindig azt hiszem, hogy ezt csapatban a legkönnyebb végig csinálni. Így ha elakadnál, a Springdayben megtalálsz minket!  A csoport indításokról pedig itt találsz infót: http://sirazsir.hu/jelentkezes/

Figyeljétek a posztokat, jönnek az infók hamarosan.

FACEBOOK